5/01/2010

Elmés

nyílt titok, hogy Elmés a "szerelmem" az alomban. már 2 napos korában magamnak akartam, a jelleme miatt. akkor is, ha félheréjű, félszemű vagy félfogú lesz. :) öntudatos, magabiztos, domináns.

sajnos túlságosan is. tavasz elején már egyértelműen látszott, hogy Elmés nem olyan, mint az anyja, Remi, vagy a testvére, Emlék. neki nem lehet a szemeit bökdösni, a farkán taposni vagy alvás közben megzavarni. három lehetőségem volt: kinevelni belőle ezt, még ha ezzel meg is töröm, és elveszíti azt, ami miatt eleve megtartottam. vagy: szeparálni őt a kislányaimtól, a nap 24 órájában - vagyis kennelben tartás. a harmadik lehetőség egy új társgazdi keresése volt és ezt választottam. Elmés 2 hétig volt "próbaidős" Szandiéknál de sajnos - hiába dúl(t) a szerelem - nem tudott beilleszkedni az új falkába, ezért hazaköltözött.

úgy gondoltam, nem keresek neki másik gazdit, most már inkább marad és megpróbálok úrrá lenni a helyzeten. :) de egy barátom barátja úgy gondolta, ha én nem is keresek gazdit, ő igenis társat keres a már meglévő agara mellé. gondolkodtam a dolgon és megbeszéltük, hogy egy semleges terepen, a mai kiállításon találkozzanak a kutyák egymással. ha kijönnek egymással, akkor tegyünk egy próbát.

a próba megtörtént és az alanyok kiállták - arra nem számítottam, hogy akkor Elmés egyből mehet is új otthonába.

így Elmés ma elköltözött egy tuti helyre, de nem fog eltűnni sem a szívünkből, sem a szemünk elől. :)

1 megjegyzés:

Bijou foxi írta...

"de nem fog eltűnni sem a szívünkből," :
ez tuti tuti biztosan garantálom hogy igaz!

"sem a szemünk elől. :) " :
ezt meg ajánlom is! ;) :P